Hazaértünk. A gépen szájzárig meséltem és gyorsan eltelt a 2 és fél óra. Az itteni meleg mellbevágott , de annyira új élmények tömege ért bennünket, oda se néztünk. Csomagvárás közben felültél a szalag szélére, alig birtalak leszedni onnan, attól féltem közékeveredsz a bőröndöknek. Zoláék jöttek értünk, egy kicsit várni kellett rájuk. Nyújtogattad a nyakad, nézelődtél és kijelentetted, nem látsz sehol Anitaformát. (Zola barátnője)

Végre! Becsatoltunk a gyerekülésbe, amit nem viseltél el, nagy könyörgéseid után végül az ölembe ültettelek és azonnal elaludtál. Tati nagyon várt bennünket, kb. éjfél körül vittünk be a karjainkban, mondanom sem kell, azonnal kipattantak a szemeid, végigsímogattál minden bútort, megnézted, megtapogattad a környezetünkben fellelhető összes tárgyat. 9 hónapja voltál itt utoljára. Szinte hallottam a gondolataidat, amint előjöttek az emlékeid. Megható volt.

Éjjel 2 óra elmúlt, mire ágyba kerültünk. Fogtam a kezed és arra gondoltam:

-Ugye reggel is itt leszel még?

- Hát persze Mama! - válaszoltam helyetted.

Az első napod, még fáradt vagy, látszik a szemeiden.